Labuhanbajo, a tengeri cigányok kikötője
Komodo felől érkezve az első város Floresen Labuhanbajo. Noha Florest keresztény szigetként tarják nyilván, Labuhanbajo a nevét mégis a muszlim bajoktól kapta. A bajok, azaz tengeri cigányok, mint nevük magyar fordításából kiderül, igen szoros viszonyt ápolnak a tengerrel. Állítólag régen csak kereskedni és betegeskedni jöttek ki a szárazföldre, egyébként a tengereket rótták 3-4 generációs családokban, a mai (és európai) szemmel nézve igen szűkös hajóikon. Manapság már hajlamosak letelepedni, de szigorúan csak a tenger fölé, leginkább cölöpökön álló házakban. (Sulawesi környékén, úgy tudni, a mai napig vannak vándorló életmódot folytató bajo közösségek.)
 |
A közeli dombokról szép kilátás nyílik Labuhanbajo forgalmas kikötőjére, amely Florest köti össze Sumbawaval és Komodoval; Labuhanbajo, Flores
|
A bajok Labuhanbajoban is cölöpös házakban élnek, színesítve ezzel a városban uralkodó kellemes kavalkádot, ami a népcsoportoktól kezdve az épületeken át jellemző szinte mindenre, beleértve a kikötőt és a piacot is. További helyi érdekesség, hogy estéről-estére váltakozik, a város melyik felében van áram! Az áramszolgáltatásból kieső éttermekben ilyenkor gázlámpával világítanak, a nagyobb szálláshelyek pedig saját generátorral rendelkeznek (pl. Hotel Gardena, ld. Szállás rész a lap alján).
Mit lehet csinálni? Labuhanbajot alacsony, de meredek dombok veszik körül, a környék megér egy kirándulást. (Ráadásul egy kis szerencsével
-- vagy szerencsétlenséggel ;)
-- komodoi sárkánygyíkot is lehet látni, méghozzá parkőrök nélkül. Ha emberre is veszélyes nagyobb példánnyal találjuk szembe magunkat, érdemes felvenni a nyúlcipőt.) A piac, mint DK-Ázsiában általában, melegen ajánlható amatőr/profi szociológusoknak és fotósoknak. A főút mentén számos búvárbázis kelleti magát környékbéli túrákat és/vagy Komodo melletti merüléseket kínálva. Alkudozásban a legrugalmasabb a Komodo Alor Dive Safari volt: 45 USD-ért komplett szerkó, 2 merülés hajóról Komodo mellett, és egész napi ellátás járt. Akinek túl drága a búvárkodás, az mehet lakatlan szigeteket felfedezni: alkudozni a búvárbázisokon, vagy a kikötőben lehet a helyiekkel. Internetezni (csak email! és az is drágán) egy itt élő holland leányzónál lehet (a Complex iránt kell érdeklődni).
Szállás: Hotel Gardena, az egyik legjobb szálláshely a városban, kb. 2 USD reggelivel együtt, saját bungalóban. Mivel a generátor hangos, érdemes olyan bungalót kérni, amelyik távolabb fekszik az áramfejlesztőtől.
Kaja: a Restaurant Borobodur király, de számos más étterem is kínálja magát.
Hogyan jutok el / Hova tovább?
Komodo felol 8 óra (kb 70 Cent) az út hajóval. A komodoi hajók valójában Sapeból (Sumbawa) indulnak, Komodo csak közbülso megálló. Közvetlenül Sapeból 13 óra az út Labuhanbajoba. A fő közlekedési útvonal Floresen a helyenként elképesztő állapotban lévő "Trans-Flores Highway". Nem kell parázni a szakadékoknál, a buszsöfőrök jól vezetnek és ismerik az utat. Persze hegyről lefelé, egy-egy hajtűkanyarból szemlélve a mélységet könnyen beugrik a gondolat: mi van, ha meghibásodik a fék? A Trans-Floresen kívül azonban nincs igazán hatékony közlekedési útvonal Floresen. Aki viszont rámerészkedik, számos érdekes helyet találhat útközben. Ott van pl. az útikönyvekben említett Ruteng, és a környékén található tradicionális manggarai törzs. Itt most azonban inkább maradok az általam bejárt helységek mellet, így következzen inkább a kb. 10 órányi buszútra található Bajawa.
Cikk a szigetről (térképpel)
Cikkek és képek: minden jog fenntartva © |